HÍREK
2025.11.27.
A magyar szövetkezeti mozgalom atyja
Nagykárolyi gróf Károlyi Sándor (1831–1906) a magyar agrárius mozgalom kiemelkedő alakja, és egyben a magyar szövetkezeti mozgalom egyik atyja volt. Tevékeny élete során egyik fő célja a gazdálkodók helyzetének javítása volt.
Károlyi a gazdálkodók támogatásának egyik legfontosabb eszközét a szövetkezetek alapításában látta, ezért jelentős szerepet játszott mind a kedvező hiteleket biztosító hitelszövetkezetek, mind pedig a tagok számára megfizethető termékeket kínáló fogyasztási szövetkezetek elterjedésében.
Fontos szerepet vállalt a Magyar Gazdaszövetség 1896-os megalapításában, amelynek első elnöke lett. Két évvel később, 1898-ban hozta létre a Hangyát fogyasztási szövetkezetként.
A Hangya – teljes nevén Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet – fokozatosan megerősödött: míg szövetkezeteinek száma 1906-ban, Károlyi halálának évében 676 volt, addig 1922-re már 1969-re emelkedett.
Károlyi munkásságának elismeréseként a hálás utókor szobrot emelt számára, amely ma is a Városligetben, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum előtt áll.
A Nemzetek emlékezete (Memoria Națiunilor) című projekt az INTERREG VI-A Románia–Magyarország Program keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, valamint Románia és Magyarország társfinanszírozásával.

2025.11.27.
Megérkeztek a szkennerek
A Nemzetek emlékezete (Memoria Națiunilor) projekt keretében beszerzett BookEye 5 (A2) félautomata szkennerek megérkeztek a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltárába.
A berendezések üzembe helyezése és kollégáink betanítása is megtörtént, így a szkennerek már használatra készen segítik a projekthez kapcsolódó levéltári digitalizálási munkát – akár regionális szinten is.
Az új eszközök jelentősen támogatják a digitalizálási folyamatokat, hozzájárulva a levéltári anyagok gyorsabb és hatékonyabb feldolgozásához, online hozzáférhetővé tételéhez, valamint hosszú távú megőrzéséhez.
A szkennerek használatba vétele újabb fontos mérföldkő a levéltári digitalizációban, amely egyúttal hozzájárul a projekt kulturális örökségvédelmi és közösségi célkitűzéseinek megvalósításához is.
A Nemzetek emlékezete (Memoria Națiunilor) című projekt az INTERREG VI-A Románia–Magyarország Program keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, valamint Románia és Magyarország társfinanszírozásával.
2025.11.19.
A Hangya Szövetkezet közgyűlési jelentései
Gazdasági szervezetként a Hangya Szövetkezet évente adott ki közgyűlési jelentéseket, melyek célja az volt, hogy tájékoztassanak az elmúlt évben nyújtott gazdasági teljesítményről és a Hangya Szövetkezetet érintő gazdasági folyamatokról. Ennek megfelelően az évente kiadott, több mint 100 oldalas kiadvány részletesen kidolgozott, információgazdag adatsorokkal és statisztikai táblázatokkal mutatta be a Hangya Szövetkezetnek és a tulajdonában álló vállalatoknak a teljesítményét, emellett pedig a szövetkezet vezetőségét érintő változásokról is beszámolt.
A közgyűlési jelentések nemcsak a gazdaságtörténet szempontjából érdekes források, hanem az adatvizualizáció és a vállalati design kutatói számára is.
A Nemzetek emlékezete (Memoria Națiunilor) című projekt az INTERREG VI-A Románia–Magyarország Program keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, valamint Románia és Magyarország társfinanszírozásával.


















